Zene ki/be

 

 

Meg fog fagyni Magyarország?

 

Írta: Csiha Kálmán

 

Már jóval utána vagyunk a múlt év december ötödiki népszavazásnak, és mégsem vagyunk utána. Olyan ez, mint mikor valakinek meghal a legközelebbi hozzátartozója, és már utána van a temetésnek, de mindannak, amit a temetés jelentett, nincs utána. Vannak sebek, amelyek örökre fájnak a mélyben akkor is, ha belepi őket az idő.

 Ilyen ez a népszavazás is, mely nekünk, határon túli magyaroknak, életünk legfájóbb csalódása volt. Miért? Egyáltalán nem azért, hogy nem lesz magyar útlevelünk, vagy hogy nem tudunk könnyen áttelepülni Magyarországra. Mi nem is akarunk. Az a százezernyi felvidéki sem akart, akiknek a háború után elvették mindenét és úgy dobták át a magyar határon. Azok sem, akik Kárpátalján a hazai meg a szibériai lágerekben pusztultak el. Az a harminc vagy negyvenezer délvidéki sem akart, akik a tömegsírban pihennek. Azok sem, akiket fegyverrel zavartak el hazulról. Azok sem akarnak, akiket megvernek ott azért, mert magyarok. Mint ahogyan nem akar a nyírségi magyarság áttelepülni a Dunántúlra, pedig ott jobb fizetések vannak. Egyszerűen azért nem, mert mindenki szereti az otthonát. És ezért kevés az, aki véglegesen útnak indul.

 Nekünk, erdélyieknek, ez különben sem nagy probléma. Hiszen, ha Isten megsegít, két év múlva az Európai Unióban leszünk, és szabadon utazhatunk. És aki munkát akar vállalni, vállalhat is. Sőt most is vállalhatnak még a kínaiak is, le is telepedhetnek (sokkal könnyebben, mint a magyarok). De nekünk nem ez a kérdés. Minek menjünk mi oda, ahol nem szívesen látnak bennünket? Az erdélyi lélek már meg is gyártotta rá a fájó tréfát: Mikor lesz a székelyből román? Mikor áttelepedik Magyarországra. (Ott mondják rá: az a román.) És mi magyarok akarunk maradni. Még akkor is, ha nem érdemes, nem értékelik sem odaát, sem ideát. Csak hát most olyanok lettünk, mint az árva gyermek, aki nem ismert anyjáról csodadolgokat képzelt el magának és lázasan kereste az édes szülőt, mert valahol be akart gyökerezni a világba, – aztán talált egy kábítószeres rosszfélét, aki kereken megmondta neki, hogy nem azért hagyta az árvaházban, hogy visszajöjjön.

 Ez a mi esetünk is. Mi egy nemzetben csalódtunk. Egy nemzetben, amit megálmodtunk magunknak, amit Bocskaitól kezdve az őszirózsás Budapestről megtorpedózott Székely Hadosztályig, (persze Magyarországon sokan azt se tudják, mi volt ez), az 56-ért bennünket is sújtó börtönökig és kivégzésekig mindig védtünk. Amelyhez való hűségükben Trianon után erdélyi tisztviselőink nem tették le az akkori román kormánynak az esküt, és ezért kenyér nélkül, nyomorban maradtak, (s akiket, amikor erre lehetőség lett volna, a magyar állam sohasem kártalanított). Mi egy nemzetben csalódtunk, amelyet elég balgatagon és naivan idealizáltunk magunknak. Most aztán kiderült, hogy Magyarországon másfél millió igaz testvérünk kivételével nincs nemzet, csak lakosság. Lakosság, amelyet manipulálni, félrevezetni lehet, zsebükre hivatkozó hazug szólamokkal.

 Lakosság, amely még azt sem érte fel ésszel, hogy a kettős állampolgársági törvény megalkotása minden vonatkozásával csak azután következik, ha erre igennel szavaznak. Lakosság, amely elhitte a hozzám is eljutott névtelen sárga-cédulás röpiratot, hogy havonta 20000 forintot fog fizetni minden család, és a határokon túliak nyugdíját és adóját ők fogják fizetni, ha igennel szavaznak. Ez volt az első csalódás, hogy hamis juhászok által terelhető birkanyájjá, arctalan lakossággá lett egy nemzet nagy része. Lehet, hogy először haragudtunk reájuk. Hiszen szentesítették Trianont. De a temetésnek már vége van. Most már nem haragszunk, csak megsiratjuk őket. Jöhetnek nyugodtan a határsávba az olcsóbb román benzint meg cukrot vásárolni, semmi bántódásuk nem lesz.

 Jöhetnek Székelyfölre is nyugodtan. Megfizetik a szállást, akár a japánok (akik még rokonoknak is tartanak bennünket). Mi szeretjük őket, továbbra is reménykedő, fájdalmas szeretettel, és azt reméljük, hogy egyszer majd testvéreinkké lesznek. Csak azt ne várják, hogy rajongjunk értük.

 Lehet, hogy kemény és keserű szavak ezek és rosszul esnek sok embernek, akik alapjában véve nem érzik hibásnak magukat, és valójában nem is azok. Mert ha menetközben színvakká lesz egy vonatvezető, és önmaga sem vette észre a szemében végbement változást, és kisiklik a szerelvény, ezért nem lehet haragudni a vonatvezetőre. Nem bűn történt, csak tragédia: Megváltozott a lélek.

 Ennek a lélekváltozásnak már régen sokakban meg voltak a gyökerei. Az 56-os forradalom után egy ismerősöm, aki seprűgyártással gazdagodott meg, büszkén mesélte nekünk, hogy míg a pesti utcán szóltak a fegyverek, ők éjjel nappal kötötték a seprűket, mert tudták, hogy a harcok befejezése után a seprű hiánycikk lesz. Úgy látszott, az egész forradalomból csak ez érdekelte őket. És igazuk lett. Igazuk lett? Szegény magyarországi lakosság éjjel-nappal köti ma is a seprűt. Csak ez érdekli, nem lát tovább. Vajon igaza van? Vagy mégsincs igaza?

 Szundár Szingről, az indiai misszionáriusról maradt fenn a történet, mely szerint Észak-India hó és jég födte hegyi ösvényein kapaszkodott felfelé két útitársával. Az egyik megcsúszott és szakadékba zuhant. Menjünk utána mondta a misszionárius, hátha még él, hozzuk fel. Én nem megyek – felelte a másik, halálosan fáradt vagyok. Biztosan meg is halt, és különben is miért nem vigyázott magára. Ha te lemész én itt megvárlak. Addig legalább kipihenem magam. Szundár Szing lement. Pár órába telt, míg a lezuhant sebesültet hozva, zihálva, kimerülten megérkezett az ösvényre, ahol az otthagyott útitársát halva találta. Mert az leült pihenni, elaludt, és a hidegben megfagyott.

 Vajon meg fog fagyni Magyarország is?

Másfél millióan utánunk akartak jönni a szakadékba. De a többi lefogta a kezüket.

Vajon meg fog fagyni Magyarország is?

A fagyás jelei már látszanak. Magyarország élen jár a válásban, az alkoholizmusban, az öngyilkosságban. A művi abortuszok százalékaránya szinte ötszöröse az európai átlagnak. Minden élve születésre hatvan művi abortusz jut. Elöregedő ország, ahol nem kell a gyermek, ahol egy dolgozó két nem-dolgozót tart el, s majd 10-20 év múlva hármat vagy négyet fog eltartani. Mennyi lesz akkor majd a nyugdíj? Az elöregedő lakosság eltartásához fiatal munkaerő kellene, de közben meg vannak rémülve, hogy munkát vállalhatnak a határon kívüli magyarok, és akkor végük lesz. Megrémítve és félrevezetve akarják megtartani az anyagi jólétüket, és nem tudják sokan (honnan is tudnák?), amit Jézus mondott, hogy aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt.

 Meg fog fagyni Magyarország? Először a lelke fog megfagyni. (Félig már meg is fagyott.) Azután majd a teste. A társadalma a megüresedő lélek miatt, az anyagi jóléte az elöregedés miatt, a kultúrája azért, mert nem lesz majd, aki átvegye.

 Meg fog fagyni Magyarország? Hogy ne fagyjon meg, össze kell fogjanak azok, akiknek él még a lelke. Akik nem akarnak aludni addig, míg a szakadékba hulltaknak utána nem mennek.

 Kedves testvérink másfél millióan! Köszönjük, hogy utánunk akartatok jönni! Mi összeszedjük itt minden erőnket, hogy törött csonttal és törött lélekkel felkapaszkodjunk a szakadékon, hogy elérhessük a kezeteket, hogy együtt megmentsük a fagyhaláltól a magyarországi alvó lakosságot, hogy felébredjen és nemzetté váljék. Hogy élete legyen.