1976. december 5-én láttam meg a napvilágot Szekszárdon. Ezen a napon édesapám talált egy csöpp kutyát a térdig érő hóban és hazavitte. Ez a kutya 18 évig hűséges társam volt. Mikor új helyre költöztünk, nem engedte be az új tulajdonost a volt házunkba, nagyon szerettem.
Itt jártam abba az óvodába, ahol édesanyám is dolgozott. Így elég jól teltek az óvodás évek, bár igen rossz gyerek voltam.
Örülök neki, hogy az iskoláimat is itt, a szülővárosomban végezhettem el. Itt jártam középiskolába, ahol szakmát tanultam, majd később itt érettségiztem levelező tagozaton.
Életem során sokféle munkát végeztem. Voltam kocsmában pultos, varrodában és pizzériában is dolgoztam, na meg persze folyamatosan tanultam.
A gimnáziumban jó barátságot kötöttem a jelenlegi munkatársammal. Még másodikosok voltunk, mikor megalapítottuk az első bt-nket, és vagyonvédelemmel kezdtünk foglalkozni. Nemsokára leérettségiztünk. Ekkor már annyi megbízásunk volt, hogy egy évvel később alapítottunk egy közös kft-t. Ezalatt pénzügy-, számvitel szakra jártam. Jelenleg is ebben a kft-ben tevékenykedem, mint humánpolitikai vezető.
Terveim között szerepel egy angol nyelvvizsga, és ha minden jól megy egy magyar bölcsész oklevél is.
Elég sok minden érdekel. Szeretek olvasni, és amikor csak lehet, előveszek egy könyvet. Kedvelem a szépirodalmat és a verseket, valamint Stephen King regényeit. Minden regényét olvastam, és mondhatom, letehetetlen.
Végtelenül romantikus vagyok, talán ez magyarázza a gótika és a misztika iránti vonzalmamat. Bármiről elbeszélgetek, főleg a halál utáni élet(ek) foglalkoztat, de nincs olyan téma, ami ne érdekelne.
Ezen kívül szívesen járok koncertekre, fesztiválokra a barátaimmal. Szeretem a (nekem) jó zenét és a fesztiválok hangulatát, na meg a barátaimat.

Azonban van, amit mindennél fontosabbnak tartok, és ez a magyarságtudat. Legyünk tisztában azzal, hogy magyarok vagyunk és legyünk rá büszkék. Tovább kell adnunk a történelmünket és nem szabad hagyni, hogy Magyarország - a mi Hazánk - a globalizáció mocsarába süllyedjen. Hiszem, hogy "Nagy lesz újra Magyarország, ezeréves, szép Hazánk!"

Mindezek után, kellemes időtöltést kívánok!
Tina