Néhány számomra kedves könyv

 

Harcom


ADOLF HITLER
 

Előszó

1924. április 1-én kezdtem meg várfogságom letöltését a Lech melletti Landsberg várfogdájában a müncheni népbíróság ítélete alapján
Hosszú évek szüntelen munkássága után itt végre alkalmam nyílt egy olyan mû megírására, amelyre sokan buzdítottak, és amelynek szükségszerûségét a mozgalom érdekében magam is éreztem.
Így határoztam el, hogy két kötetben nemcsak mozgalmunk célját fejtem ki, hanem fejlõdésének útját is vázolom . Meggyõzõdésem, hogy egy ilyen mûbõl több tanulság meríthetõ, mint egy kizárólag elméleti munkából.
Itt kínálkozott alkalom arra is, hogy saját egyéniségem kialakulásáról is képet nyújtsak, hogy ezzel egyrészt mûvem megértését könnyítsem meg, másrészt pedig eloszlassam azokat a torz mendemondákat, amelyeket elsõsorban a zsidó kézben lévõ sajtó terjesztett rólam.
Ezzel a munkámmal nem az idegenekhez fordulok, hanem azokhoz a párthíveimhez, akik szívvel lélekkel mozgalmunk alkotórészei, és akik értelme a mozgalom belsõ részleteinek feltárása iránt érdeklõdik.
Tudom, hogy az emberek megnyerésére az élõ szó hatásosabb az írottnál. Minden mozgalom nagyarányú kifejlõdését elsõsorban a nagy szónokoknak köszönheti, nem a nagy íróknak. Mégis szükség van arra, hogy egy tan alapvetõ gondolatait az egység és egyöntetûség kedvéért mindörökre papírra vessük.
Ezt a két kötetet is közös munkánk építõkövének tekintem.
A Lech melletti Landsbergi vár fogdájában.

A Szerző

Szabó Dezső (1879-1945)

Az elsodort falu (1919)

Ha nálunk akad ember, kiben a faj ereje bármely tehetségben felzsúfolódott: szerencsétlen és már az anyja méhében elítélt ember. Mert nincsenek megfelelő utak, ahol lezúgassa erőit, nagyszerű vállalkozásokba élje életét, hát bizarrságokba, szobatudományba, lumpolásokba kell széjjel tékozolnia magát, hogy meg ne pukkadjon. A magyar külön temperamentumával, elátkozott királyfi-lelkével sem ért el a demokrata versenyig. (...) A magyarnak mindig kell valaki, aki szeresse, biztatgassa, elismerje, másképp elbitangol, elzüllik. Nincs magánosabb szomorúság a világon, mint egy magyar tehetség! Miénk a vér ömlése, a bezúzott homlok, a nehéz munka birkózása s hozzánk botlott kis ügyeseké a tejfel. A magyar a világtörténelem legnagyobb balekja, és ez sohasem lesz másképp.
(Farkas Miklós; 1. 7.)

Bakos Attila

A Duna Evangéliuma

Megfoghatatlan ellenfelünk még arra sem becsül bennünket, hogy nyíltan hadat üzenjen nekünk. E helyett a szabadságát vesztett megmaradt Magyarországnak a stabilitás illúzióját és a közelgő, minden halandóra kiterjedő jólét ábrándját kínálgatja az álarcos modern világ, - amely valójában a létért való alattomos küzdelem helye. Mi magyarok nem vagyunk tudatosak e háborúról, s mint afféle kényelmetlen Krisztus melletti tanuk, csöndben kihalunk e bolygóról.
Az anyagi testbe börtönzött emberi lény stratégiailag legfontosabb szerve az elme. Ezt tudják az isteni mesterek és a világ felkapaszkodott démonikus urai, történelmi, politikai, gazdasági szemfényvesztoi egyaránt. Ádáz küzdelem folyik az emberi tudat birtoklásáért. A sikeres illúziókeltő az emberi elmék ura, vagyis az egész teremtett, földi világ egyedüli birtokosa és élvezoje. Az idők végi trónbitorló, a csaló "világkirály". Ennek az "istennek-lenni", hatalmi törekvésnek technológiája, logisztikája van, ami könyörtelenül megragadja, áthatja mindannyiunk tudatát. Ismerve gyöngeségeinket, emberi esendőségünket kihasználva, az ideiglenes anyagi világ röghöz kötött, modern embernek álcázott állatává idomít bennünket saját szülőföldünkön.
Vagy új krisztusi magyar ember születik, vagy az evolúció visszatér a törzsi beton dzsungelbe, ahonnan Darwin, s az ő elmélete vétetett. A Magyar Nemzet eredete, virágzása, kigúnyolása, megfeszíttetése, halála és közelgő feltámadása...

Bakos Attila

Kőtörő fű

Mindennapi életünkben mindaddig nem állhat be pozitív változás, míg tudatunkban az élet lényegéről alkotott fogalmak gyökeresen át nem alakulnak. Nem a valóban létező külső vagy belső ellenség veszélyezteti a magyar megmaradást, hanem az egyénekben a belső rend és arányérzék teljes hiánya! Nem elegendő csak túlélni, sikeresen részt venni a létért való anyagi küzdelemben, a magyar embernek megadatik a benső tudakozódás titokzatos képessége az önvaló és az Abszolút Igazság után.

A lelkét látó bölcs képes függetlenné válni a társadalmi környezettől, a politikai és gazdasági marketing hazugságaitól! Itt az ideje annak, hogy a kegyetlen századokat, s Trianont túlélő magyarok urai és főszereplői legyenek ismét életüknek! Gyökeresen változtatnunk kell gondolkodásunkon a tekintetben, hogy mit tekintünk fontosnak és mit nem! Ha ez sikerül, Magyarország abban a pillanatban megszabadul az Antikrisztus hatásos félelemkeltésétől és hízelkedésétől. Ez a mesterséges balsors meg akar minket bénítani, de mi szüntelenül járható és hatásos új utakat és irányokat lelhetünk föl, az örök magyar lélek ma is képes gyökeres megújulására.
Közeleg a nemzet feltámadása!

A Nincs helyed a temetőben a címe ellenére nem egy - nevezzük így - "nekro" stílusú regény. Terebélyes gondolatisága rétegről-rétegre épül fel.

Főhőse egy kisfiú szellemi bolyongása az élet és önmaga megtalálásának bonyolult útvesztőiben. Erősen kötött, merev, vallásos légkörben nő fel, de a mű, egyes mozzanatai ellenére nem sugall vallásellenességet, csupán a vallási vadhajtások csődjének bemutatására is kísérletet tesz. A kisfiú megpróbáltatásait nehezíti egy fájdalmas szemműtét is, melynek kísérő jelenségeit, a lábadozást sem tudja mentálisan értelmezni és feldolgozni. Önkeresése útján személyisége szétesik, darabokra hullik, elmegyógyintézetbe kerül.
A mű bravúrosan van felépítve. Szerkezete három részből áll. Az első részben a kisfiú látásmódjában olvassuk a történetet, amely teljesen logikus folyású, epizódjai vonatkozásában a kétkedés, vagy a különösebb értetlenkedés nem merül fel bennünk. A második részben a felgyógyult fiú veti papírra gyógyulásának történetét, az elmeintézetből való szabadulását megelőző napokban. Vissza-visszatérően találkozunk az első rész epizódjaival. Ugyanaz a történet, de teljesen más értelmezésben és megközelítésből. Mintha nem ugyanaz a történet volna és mégis ugyanaz. Szép lassan elkülönülnek a víziók a valóságbeli, ténylegesen megtörtént eseményektől. A harmadik részben, egy újabb szemműtét keretében egy utolsót tombolna, mintegy haláltáncukként a sötét víziók, de már főhősünket nem uralják, már csak valamiféle kötelezőszerű nézője egy záróakkordnak.

A mű az élet pengeélén táncoló, lezuhanó, de végül, ha nem is a felemelkedő, de a démonaival megküzdő, mindenképp felálló ember monumentális története.
A regény igazi szellemi élmény.

A történelem nem szűkölködött tragikus eseményekben: mindent elsöprő árvizek, pusztító tűzvészek, határokat nem ismerő járványok tizedelték az emberiséget. Ám minden elemi csapásnál nagyobb fenyegetést jelent önmaga számára az ember. A tudomány és technika fejlődésével már-már tökélyre fejlesztette a pusztítás eszközeit, s szinte törvényszerű, hogy előbb-utóbb kicsúszik a kezéből az ellenőrzés. Visszaélt tudásával és hatalmával, megérett a bűnhődésre...

 ...valahol a kaliforniai sivatag mélyén, egy titkos katonai laboratóriumban üzemzavar támad, s elszabadul egy gyilkos vírus. Iszonyatos sebességgel tarol végig az országon, tömegesen hullanak az emberek. Ám ismeretlen okból néhányuk szervezete ellenáll a szörnyű kórnak, épségben vészelik át a járványt. Egyetlen közös van bennük: hasonló álmokat látnak, melyekben vagy egy idős néger asszony, vagy egy baljós sötét ember hívja őket. Felkerekednek hát a túlélők, hogy eleget tegyenek a Gondviselés, illetve a Gonosz hívásának. Természetesen közben meg kell szervezni az életet. Vajon elég erősen munkálnak bennük a régi erkölcsi normák ahhoz, hogy újra felépítsék a társadalmat, mielőtt teljesen eluralkodik a káosz? Közösséggé tudnak-e kovácsolódni az elszórt csoportocskák, meg tudják-e őrizni emberségüket, vagy végképp széthullik a civilizáció? Mindeközben a Gonosz sem tétlenkedik, s hamarosan elkerülhetetlenné válik az összecsapás...

 Stephen King lebilincselően izgalmas, hátborzongató epizódokban bővelkedő monumentális regényében figyelmeztet: "Emberiség, vigyázz!" A könyvből négyrészes tévéfilm készült Gary Sinise és Rob Lowe főszereplésével, s maga a szerző is feltűnik a vásznon egy kisebb szerepben

Wass Albert

ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET!

E kisregény párdarabja az 1949-ben, immár Nyugaton keletkezett Adjátok vissza a hegyeimet!, amely egy korán árvaságra jutott fiú élettörténetébe sűríti az erdélyi magyarság megpróbáltatásait. A kisebbségi sors balladai tónusú regénye az örök megaláztatás, a kiszolgáltatottság, az áldozati-sors és vállalásának hátborzongató jeremiádjává növekszik. Ennek az ágrólszakadt juhászbojtárnak és szénégetőnek egész életében négy olyan esztendő jutott, amikor egyáltalán embernek érezhette magát: a "magyar világ" 1940 és 1944 közötti ideje. S ami ezután szakadt Erdélyre, az maga volt a pokol, a "világ vége": háború, véres bosszúhadjáratok, genocídium, útonállás, gyilkosságok, az élet tönkresilányítása. Ebben a törvényen kívüli, nyers ököljogra épülő, tébolyodott világban ép erkölcsi érzékű, hazafias lelkületű, tudatos gondolkodású embernek helye nem lehetett, így lesz a hajdan jámbor fiúból a havason bújdosó haramia, aki az olvasó előtt mégis hőssé magasztosul. Hiszen ez a - szándékoltan névtelen - hős szinte puszta kézzel, a tíz körmével védte Erdélyt a beözönlő román és orosz hordáktól, - mindhiába. Végül szerettei elvesztése után a hazájától is megfosztják, s mivel a becsületes életre és a jövőre semmi kilátása nem marad, nyugatra szökik, hogy beleordítsa a "szabad világ" fülébe Erdély irtózatos tragédiáját. Megrendítő, letaglózó, egyben lélekemelő olvasmány mindkét, fordulatokban bővelkedő, izgalmas cselekményvezetésű regény.

Wass Albert

KARD ÉS KASZA

A századfordulót és főleg Trianont követően a magyar epikának az a vonulata, amely számot vetett a magyar sorskérdésekkel, illetve vállalkozott a "hol tévesztettünk utat?" lelkiismeret-vizsgálatára, vissza-visszatért Erdély etnikai arculata megváltozásának problémájához. Ez a látszatra demográfiai-nemzetiségi kérdéskör etikai problémává sűrűsödött az írók tollán, hiszen rendre fölvetődött az erdélyi birtokos osztály felelőssége: miért tűrte, sőt mi okból segítette, hogy a jóval olcsóbb munkaerőt képező román parasztság foglalja el a magyar földművesek helyét, melynek következtében néhány évszázad alatt a bevándorolt román ajkú népesség Erdély nagy területein többségbe került.

A magyar lakosság szórványosodása a legdrámaibb módon a Mezőségben ment végbe - ennek a problémakomplexumnak és tájnak a történelmi tablóját, hatalmas etikai-emberi freskóját alkotta meg Wass Albert. A kétkötetes regény két mezőségi falu: Bölényes és Miklósdomb (azaz Vasasszentgothárd és Cege) kora középkortól az 1950-es évek második feléig terjedő krónikája. Az első kötet (Krónikás írás) a Szent István halálát követő évtizedektől, a 11. század derekától hatalmas panorámaképben idézi föl a táj történelmét és nemzedékről nemzedékre változó népéletét, elsősorban a létküzdelmeket mutatva föl, főként azt, miképp szerzett hont kardjával a magyarság Erdélyországban. Ez a nagy ívű, az első világháborúig tartó történelmi tabló jószerivel csak bevezető, előtörténeti áttekintés a második kötethez (Szemtanúság), amelynek epikus anyaga nagyrészt már az író személyes élményein, történelmi és emberi tapasztalatain alapszik, ilyenformán a maga - a magyar és arisztokrata - tanúságtétele abban a morális "perben", amely az erdélyi magyar arisztokrácia felelősségét vizsgálja. És persze annak az eszmei mondandónak az igényes megjelenítése, hogy nem elegendő karddal megszerezni a hazát, de azt gondos és előrelátó munkával, szívós kitartással - azaz kaszával - meg is kell tartani!

Persze az író etikai vizsgálódása nem egyoldalú; nem csupán azt figyeli, hogy a kapzsi birtokosok önzése miatt románosodott el a Mezőség, vizsgálja a románság belső megosztottságát, az Óromániából érkezettek és az erdélyiek mentalitásbeli különbségét, a saját zsebre dolgozó, nagy hangú álhazafiak melldöngetését, a józan románok óvatosságát stb., és leginkább a korfordulók szeszélyének kiszolgáltatott ember magatartását. A második kötet az 1956-os magyarországi események következtében rosszabbodó helyzetű magyarság megmaradását kérő fohásszal zárul.

NYÍRŐ József

MÁDÉFALVI VESZEDELEM

A Madéfalvi veszedelem igazi "székelyregény", amely egy magára hagyott népi közösség történelmi sorsának, "szenvedéstörténetének" elbeszélésével hívja fel a figyelmet arra, hogy Erdély maradék magyar karakterének fenntartására és védelme nem képzelhető el a székely közösség védelme nélkül.
A regény a székely határőrség szervezésének véres történelmi tragédiáját mutatja be. 1764. január 7-én hajnalban a császári katonaság hihetetlen kíméletlenséggel támadt az álmukból felvert székelyekre, a támadásnak több mint négyszáz halálos áldozata és több mint ezer sebesültje volt, közöttük asszonyok és gyermekek. A kollektív ábrázolás medrében a madéfalvi vérengzés áldozatai mintegy közös személyiséget kapnak, az elszenvedett tragédia nem pusztán sok-sok egyén személyes tragédiája, hanem egy egész népé.

JULIUS EVOLA

Pogány Imperializmus

Julius Evola (1898-1974) Imperialismo Pagano című könyve 1928ban, a mú német fordítása 1933-ban jelent meg. Amikor hét évtizedes késéssel magyar nyelven is megjelentetjük - éppen a hét évtizedre való tekintettel -, elengedhetetlen, hogy néhány megjegyzést tegyünk.
Először is: miért a német fordítást ültettük át magyarra, és miért nem az olasz eredetit? Erre a kérdésre a német kiadás fordítójának utószava - pontosabban annak utolsó mondata - voltaképpen megadja a választ. Érdemes még egyszer elolvasnunk: A Pogány imperializmus német kiadása számára a szerző az eredeti szöveget jelentősen átdolgozta. Ezáltal azok a tézisek közvetlenebbül szembeötlővé válnak, amelyek általános érvényűek, és ezért a német kultúrán belül is kifejthetik teremtő erejüket. Tekintettel a magyar és a német kultúra szoros kapcsolatára, ebben az idézetben a német szót nyugodtan helyettesíthetjük a magyar szóval.
Másodszor: tudjuk, hogy a hét évtized során sok minden történt. Így Evola munkássága sem fejeződött be. A német kiadás utószava munkásságát csak 1933-ig kíséri figyelemmel. Megtehettük volna, hogy az utószót a teljes evolai életmű bemutatásával egészítjük ki. Azonban úgy véljük, hogy a filologiai pontosság azt követeli meg, hogy a szövegen ne változtassunk. Evola későbbi munkásságáról - miután személye örvendetes módon Magyarországon is egyre ismertebbé válik - az érdeklődő olvasó más forrásokból könnyen tájékozódhat.
Harmadszor: már a 21. oldal lévő jegyzetben utaltunk azokra a nehézségekre, amelyek a könyv címének fordításával, de mondhatjuk azt is, hogy a könyv címével kapcsolatosak. Ezzel a szerző maga is tisztában volt.